Határtalanul

2024

A Kárpát-medence a mi otthonunk!

Iskolánk, a Gyulai Implom József Általános Iskola a 2023-24-es tanévben ismét nyert a Határtalanul pályázaton 4.431.855 Ft-ot. A kiránduláson 67 hetedik osztályos tanuló és 7 kísérő tanár vesz részt.

Úticél: Partium és Erdély

Utazás tervezett időpontja: 2024.06.3-5


 

2019

Erdély-Implom Határtalanul!

A HAT-18-01-0994 számú pályázat alapján a feladatok a következők:

  • HATÁRTALANUL! előkészítő óra – 2019. április 16.
  • Tanulmányi kirándulás – 2019. május 02. – 04.
  • HATÁRTALANUL! értékelő óra – 2019. május 23.

Iskolánk, a Gyulai Implom József Általános Iskola e tanévben már hetedik alkalommal vehetett részt a Határtalanul program keretében szervezett, közel 5 millió forinttal támogatott tanulmányi kiránduláson.

Május 02. és 04. között mindhárom 7. osztályunk, 79 tanulónk és 8 kísérő pedagógus látogatott el Erdélybe.

Érmindszenten Ady Endre szülőházát, Nagykárolyban a Károlyi család történelmi kastélyát és a volt Aranyszarvas fogadót: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia életének fontos állomását tekintettük meg. Zilah belvárosában a Wesselényi család emlékeit néztük meg. Szálláshelyünk Torockón volt, ahol a szállásadóink nagy vendégszeretettel, házias ízekkel vártak ránk.

A következő nap a természeti kincsek gazdagságába engedett bepillantani Torda és Torockó környékén: a tordai sóbánya, a torockói Néprajzi Múzeum, a Tordai- hasadék, a Székelykő. A hegycsúcs meghódítása nem mindennapi élményt jelentett diákjainknak.

Látogatást tettünk a Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban. Diákjaink megismerhették a központ életét, mindennapjait, megismerkedtek az ott lévő gyerekekkel is.

Zárónapunkon Gyulafehérvár és Vajdahunyad történelmi emlékei között kirándultunk. A Hunyadi vár ódon falai közt tett látogatást követően, erdélyi utazásunk végén élményekkel gazdagodva valamint magyarságtudatunk megerősödésével értünk haza.

A három napos jól szervezett program lehetőséget adott történelmi, földrajzi, irodalmi és népművészeti kalandozásokra Erdély területén.

Videó a kirándulásról


2018

Túrák és kirándulások Erdélyben

A HAT-17-01-2017-00430 számú pályázat alapján a feladatok a következők:

  • HATÁRTALANUL! előkészítő óra – 2018. május 23.
  • Tanulmányi kirándulás – 2018. május 31. – június 2.
  • HATÁRTALANUL! értékelő óra – 2018. június 11.

Iskolánk, a Gyulai Implom József Általános Iskola e tanévben már hatodik alkalommal vehetett részt a Határtalanul program keretében szervezett, közel 5 millió forinttal támogatott tanulmányi kiránduláson.

Május 31. és június 2. között mindhárom 7. osztályunk, 79 tanulónk és 8 kísérő pedagógus látogatott el Erdélybe.

Történelmi emlékhelyeket, híres íróink, költőink szülőházát, és természeti kincsekben gazdag területeket jártunk végig. Szálláshelyünk Torockón volt, ahol a szállásadóink nagy vendégszeretettel, házias ízekkel vártak ránk. A helyi alapítványi Gyermekvédelmi Központba is ellátogattunk, így bepillantást nyerhettünk a határainkon túl élő magyar gyerekek mindennapjaiba. Gyereknek, felnőttnek életre szóló élményt jelenthetnek a program részét képező túrák is. A hegycsúcsok meghódítása nem mindennapi élményt jelentett diákjainknak.

A három napos jól szervezett program lehetőséget adott történelmi, földrajzi, irodalmi és népművészeti kalandozásokra Erdély területén.

Videó a kirándulásról


2017

Az Implomos diákok újra Erdélyben

A HAT-16-01-0463 számú pályázat alapján a feladatok a következők:

  • Fakultatív előkészítő tevékenység – 2017. május 25.
  • HATÁRTALANUL! előkészítő óra – 2017. május 23.
  • Tanulmányi kirándulás – 2017. június 2-4.
  • HATÁRTALANUL! értékelő óra – 2017. június 8.
  • Nemzeti összetartozás – HATÁRTALANUL! című témanap – 2017. június 13.
  • Fakultatív bemutató előadás: 2017. június 14.

Videó a kirándulásról


2016

Implomos diákok Erdélyben

A HAT-15-0… számú pályázat alapján a feladatok a következők:

  • Fakultatív előkészítő tevékenység – 2016. május 23.
  • HATÁRTALANUL! előkészítő óra – 2016. május 23.
  • Tanulmányi kirándulás – 2016. június 2-4.
  • HATÁRTALANUL! értékelő óra – 2016. június 13.
  • Nemzeti összetartozás – HATÁRTALANUL! című témanap – 2016. június 15.
  • Fakultatív bemutató előadás: 2016. június 14.

 


2015

Észak-Erdély gyöngyszemei

Iskolánk, a Gyulai Implom József Általános Iskola e tanévben már harmadik alkalommal vehetett részt a „Határtalanul” program keretében szervezett, csaknem 2 millió forinttal támogatott osztálykiránduláson.

Június 3 és 5 között mindhárom 7. osztályunk, 64 tanulónk és 7 kísérő pedagógus látogatott Máramaros vidékére. Történelmi emlékhelyeket, híres íróink, költőink szülőházát, és természeti kincsekben gazdag területeket jártunk végig. Szálláshelyünk Koltón volt, ahol a fogadó családok nagy vendégszeretettel, házias ízekkel vártak ránk. A helyi iskolába is ellátogattunk, így bepillantást nyerhettünk a határainkon túl élő magyar gyerekek mindennapjaiba. Gyereknek, felnőttnek életre szóló élményt jelenthetnek a program részét képező túrák is. A hegycsúcsok meghódítása nem mindennapi élmény alföldi gyerekeinknek.

A három napos jól szervezett program az idő rövidségének ellenére lehetőséget adott a mottónkban megfogalmazott cél elérésére: Észak-Erdély gyöngyszemeinek, kincseinek begyűjtésére.

A HAT-14-01-0671 számú pályázat alapján a feladatok a következők:

  • Fakultatív előkészítő tevékenység – 2015. május 21.
  • HATÁRTALANUL! előkészítő óra – 2015. május 22.
  • Tanulmányi kirándulás – 2015. június 3-5.
  • HATÁRTALANUL! értékelő óra – 2015. június 8.
  • Nemzeti összetartozás – HATÁRTALANUL! című témanap – 2015. június 9.
  • Fakultatív bemutató előadás: 2015. június 12.

Gyula Televízió felületén megjelent összefoglaló anyag

A kirándulásról készült videó itt tekinthető meg.


2014

A 2011/12-es tanév nyertes pályázatának sikeres megvalósítása után újra pályáztunk, hogy e tanévben is határon túli kirándulást szervezhessünk pályázati támogatással. Az elnyert csaknem 2, 5 millió forint segítségével 75 főnyi 7 osztályosunk  8 pedagógusuk társaságában 2014 június 4-6. között erdélyi kiránduláson vehet részt.  “Tündérkert” címen összeállított programunk megismerteti őket a meglátogatandó helyek természeti szépségeivel, történelmi vonatkozásaival, néphagyományaival. A magyarlakta terület kulturális kincseinek felkutatói lehetnek ezáltal.

A HA-13-01-0650 számú pályázat alapján a feladatok a következők:

  • HATÁRTALANUL! előkészítő óra – 2014. május 28.
  • Fakultatív előkészítő tevékenység – 2014. május 29.
  • Tanulmányi kirándulás – 2014. június 4-5.
  • HATÁRTALANUL! értékelő óra – 2014. június 10.
  • Nemzeti összetartozás – HATÁRTALANUL! című témanap – 2014. június 12.
  • Fakultatív bemutató előadás: 2014. június 12.

Tündérkert című projektünk célja az volt, hogy diákjaink megismerjék Partium és Erdély általunk meglátogatandó részeinek természeti szépségeit, történelmét, híres szülötteit, kultúráját. A tanórákon megszerzett ismereteiket az előkészítő órákon és fakultatív programon előhívtuk, rendszereztük. Kijelöltük a gyerekek által vállalható projektmunkák, kiselőadások körét, a majd megoldandó kérdőívek témáit. A magyarságtudat erősítésére előkészítettük a külhoni gyerekekkel közös programokat. A kiránduláson elszenvedett buszbalesetünk és így a program lerövidítésének ellenére is próbáltunk minél több elemet megvalósítani. A gyerekek fizikai állapotára való tekintettel, és az egyeztetés csúszása szerint szelektáltunk. A megvalósított programok élményeiből, “kincseiből” merítve hazatérve elkészültek az értékelő órák produktumai. Ezt megosztottuk a bemutató előadáson és a témanapon iskolánk tanulóival, pedagógusaival.

A kirándulásról készült videó itt tekinthető meg.


2012

2011 tavaszán iskolánk pályázatot nyújtott be határon túli tanulmányi kirándulás támogatására. A pályázat elbírálása sikerrel zárult, melynek eredményeként iskolánk 77 tanulója 8 kísérő tanárral látogatást tehet többek között Csíkszeredára, és új kapcsolatokat építhet ki a Márton Áron Gimnázium diákjaival és tanáraival.

A BGA-11-HA-01-092 számú pályázat alapján a tervezett időpontok és feladatok a következők:

  • a HATÁRTALANUL! előkészítő óra időpontja: 2012. május 18.
  • a tanulmányi kirándulás helyszíne: Románia
  • a tanulmányi kirándulás ideje: 2012. június 1-3.
  • a HATÁRTALANUL! értékelő óra időpontja: 2012. június 7.
  • a tanintézményi bemutató előadás időpontja: 2012. június 8.

Eljött a kirándulás ideje…

A kirándulás során a diákok megismerkedhettek Erdély és a székes nép történetével.

Első állomásunk Nagyváradra vezetett, ahol meglátogattuk az Ady emlékmúzeumot. A múzeum teraszán megemlékeztünk a költőről, és meghallgattuk diákjaink szavalatait. Továbbindultunk szálláshelyünk felé, és útközben többször is megálltunk pihenni, ahol megcsodálhattuk a környező tájat. Következő állomásunk Székelyudvarhely volt. Meglátogattuk a Szoborparkot, megismerkedtünk a park szobraival, s egy izgalmas csoportmunkára is sor került. Ezután a belvároson átsétáltunk a Tamási Áron Gimnáziumhoz. Élményekkel tele folytattuk utunkat Csíkrákos felé. Késő délután érkeztünk meg a csíkrákosi fogadóba, ahol finom vacsorával vártak bennünket. Vacsora után kulturális programra került sor, melynek keretében az itthonról vitt ajándékokat átadtuk a falu közösségének. Kisebb csoportokban falusi vendégházakban tölthettünk el 2 éjszakát, a házigazdák kedveskedését Gyuláról vitt ajándékokkal köszöntük meg.

Második nap reggeli után a csíkszeredai Milleniumi-templomba látogattunk el, ahol megismerhettük a település történetét. Egyik diákunk elmesélte a Gyulai Nádi Boldogasszony történetét. Találkoztunk helybéli diákokkal, akikkel megismerkedhettünk, és a későbbi levelezések reményében a diákok címet cseréltek. Délután nagy kaland várt ránk, hosszú túrára indultunk, hogy meghódítsuk a Pogányvárat. Túravezetőnk mesélt a környék hegyeiről, növényzetéről, állatvilágáról, mellyel kézközelből is találkozhattunk. Az eső és a jelzések hiányának ellenére sikeresen felértünk a vár romjaihoz, és a közeli sziklaszirtről megcsodálhattuk a fenyveseket, és a völgyben lévő településeket. Az esti tábortűz, néptánctanulás vidám estét biztosított számunkra.

Az utolsó napon korán keltünk, hiszen rengeteg program várt ránk. Az első megálló Korond volt ahol megismerkedtünk az ősi fazekas mesterség titkaival. Vásárolhattunk a szebbnél-szebb fazekas termékekből. A Parajd felé vezető úton megálltunk Tolvajos-tetőn, ahol a Hármas-kereszt emlékműnél a diákok és tanáraink koszorúzással emlékeztek meg. Itt elhangzottak Erdélyben született költők művei, ez segítette a koszorúzás hangulatának ünnepélyessé tételét. A földrajztanárunk által bemutatásra került egyedülálló parajdi sóbányában hosszabb időt töltöttünk el, hiszen a bányarendszer tanulmányozás mellett, rengeteg szabad időnk is volt, amit a föld alatt töltöttünk. A sótermekben tornázhattunk, zenét hallgathattunk és kiállítást tekinthettünk meg. A sóbányából Szovátára látogattunk, a Medve-tó partján hosszú sétát tettünk, ahol jól el is áztunk, így a buszból csodáltuk meg a Bernádi villa székely kapuját. Az ügyesebb kezűek vázlatrajzokat készítettek. Végül élményekkel tele hazafelé vettük utunkat. A kirándulás mottójához kapcsolódva a Tamási Áron-Ábel a rengetegben című regényből készült filmet is megnéztük. A buszon feladatlapokat kaptunk, amelyeket csapatokban töltöttünk ki, amit tanáraink be is szedtek.  Este későn érkeztünk az iskola elé, ahol szülők vártak minket.

A kirándulásról készült videó itt tekinthető meg.