Hold az egyik legközelebbi égitest a Földhöz, és fontos szerepet játszik a természettudományokban. Az asztrofizikusok és csillagászok évszázadok óta tanulmányozzák a Holdat, hogy megértsék annak szerkezetét és viselkedését.

Az első tudományos megfigyelések a Holdról a görög filozófusok és csillagászok munkásságához köthetők, akik a Kr. e. 5. században figyelték meg az égitest mozgását és fázisait. Azóta számos tudós végzett tanulmányokat a Holdról, amelyek segítségével az emberiség sok mindent megtudott a Holdról és hatásairól a Földre.

A modern tudományos kutatások azonban még nagyobb lehetőségeket kínálnak a Hold tanulmányozására. Az utóbbi évtizedekben számos űrmegfigyelő küldetés utazott a Holdra, hogy részletes adatokat gyűjtsön az égitest felépítéséről és geológiájáról.

Az első ilyen küldetés az amerikai Apollo-program volt, amely az 1960-as és 1970-es években történt. Az Apollo-program során emberi űrhajósok landoltak a Holdon, és számos tudományos műszerrel felszerelt űrhajókat is küldtek a Holdra. Ezek a küldetések segítettek megérteni a Hold szerkezetét, a felszíni kőzetek összetételét és az égitest történetét.

Az Apollo-programot követően számos más űrmisszió is küldetést kapott a Holdra, többek között a japán Selene, az indiai Chandrayaan-1, és az amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) is. Ezek a küldetések további részletes adatokat gyűjtöttek a Holdról, és segítették a kutatókat abban, hogy jobban megértsék az égitest történetét és jelenlegi állapotát.

A kutatások azóta is folytatódnak, és a Hold további tanulmányozása sokat segíthet az emberiségnek a Föld és az űr felfedezésében. A Holdra való utazás és a Holdi erőforrások kiaknázása például lehetővé teheti az emberiség számára, hogy hosszabb űrutazásokat tegyen, és akár az űrkutatás terén is új korszakot nyisson meg.