|
|
Általában a föld fölött nehézkesen
repülve közlekedik. Nevét onnan kapta, hogy méternyi
mélységben lakik a földben, leggyakrabban
egér-
és
vakondjáratokat
használva, ahonnan csak akkor bújik ki, amikor a
Nap
melege már lehatolt a talajba. Az áttelelt királynő,
amelyet előző ősszel termékenyítettek meg, új családot
alapít. Petéit egy virágporból és viaszból álló
galacsinba rakja le a padlóra a fészke közepén, melyet
száraz fűvel, lombbal és mohával bélel ki. A bejárathoz
egy viaszedényt csinál, amelyet mézzel tölt meg. Amikor
a lárvák megnőnek, szétrepesztik a szűk viaszkamrát. A
királynő virágpor- és mézadagokkal eteti az éhes
lárvákat a nyelvével mindegyiknek egy csepp nyálat adva,
majd újra és újra lezárja a kamrát a repedéseket
kijavítva. A földi poszméh nyelve – hasonlóan a
háziméhhez
– egészen rövid. Hogy hozzáférjen a herevirágban levő
nektárhoz, lyukat kell harapnia a virág sziromcsövének
alsó részébe. A földben kikelő első poszméhek a
„dolgozók”. Az ivadékok gondozását ezek veszik át, így a
királynőnek csak a peterakással kell törődnie. Késő
nyáron még a megtermékenyítetlen dolgozók is petét
raknak. Ezekből mind „herék”, azaz hímek lesznek.
Egyetlen feladatuk, hogy párosodjanak a nőstényekkel,
amelyek aztán áttelelnek, és a következő tavasszal új
családot alapítanak. Ősszel a herék elpusztulnak az
idősebb poszméhekkel együtt. Egyedül a megtermékenyített
nőstények maradnak életben. |
